Kert

Több mint egy hónapja az előkert ékessége ez az ibolya"mező". Jöhet eső, szél, akár orkán, süthet le rá ezerrel a Nap, fagyaszthatja a reggeli dér, Nekik meg sem kottyan. Csak szépellenek. Annyira, hogy csak úgy vonzzák a darazsakat. :-)

Talán nekem is ilyen hozzáállás kellene? :o)

Elisabeth

Az utolsó előadás, amelyet ebben az évadban az Operettben megnéztünk. Csak szuperlatívuszokban lehet róla beszélni. Nem vagyok kritikus, nem is lennék jó annak, mert én élvezni járok színházba, moziba. Jól akarom érezni magam, és a kisebb hibák (a darab közben a színészek is elnevetik magukat a szitun) még emlékezetesebbé, jobbá teszik a műsort.
A jegyek már elég korán a rendelkezésünkre álltak, még akkor, amikor nem tudtam a szereposztást. Így amikor ránéztem a netre, és megláttam, hogy kik szerepelnek, legszívesebben az előző napira cseréltem volna a jegyeket: kíváncsi lettem volna Janza Katára, Bereczki Zoltán előadása mindig lenyűgöz, és a Halál az új kedvencem, az eleinte utált Szabó P. Szilveszter lett volna, sőt azt hiszem Rudolfot Dolhai Attila játszotta. Persze cserére nem volt lehetőség, így be kellett érnem Füredi Nikolett Elisabethjével, Kamarás Máté Haláljával, Szabó Dávid Rudolfjával és Bálint Ádám Ferenc Józsefjával. Luigi Lucheni szerepét Száraz Tamás játszotta és Náray Erikát, valamint a nagyszerű Nádasi Veronikát is meg kell említenem.
Mivel a kedvenc szereplőimről le kellett mondanom, így teljesen elfogulatlanul vártam az előadást.
Már az első pillanatokban meglepetést okozott, hogy értem a szöveget és ez egy dalszínház esetében már 95%-o sikert jelent számomra. Száraz Tamás éneke után szintén fantasztikus volt hallgatni Füredi Nikolettet, az előadásmód, az énekhang és persze az érthetőség szintjén is maradandót alkotott. Ekkor jött a hidegrázás, a borzongás és a tátott szájjal bámulás, megjelent a színen a Halál. Már értem a dal végén felcsattanó tapsvihart, a kurjongatások tömegét. Kamarás Máté annyira jó, hogy azt el sem tudom mondani. Olvastam, hogy valaki azt mondta Neki, hogy utána a színpadra lépni kész öngyilkosság. Ezt a két felvonásban többször is megtapasztalhatták a szereplők. Nemcsak azért, mert a rajongóival volt tele a színház, hanem mert a Róla sosem hallott nézőket is levette a lábáról.
Csodálatos dalok hangzottak el, a táncosok kiemelkedőt nyújtottak és a tömegjelenetek jól összefűzték a történetet. A zene annyira megragadott, hogy néha legszívesebben felugrottam volna táncolni :o)
Azt hiszem ezt a musicalt még meg fogom nézni és lehet, hogy nem csak egyszer.

Kultúra-sarok

Még februárban meglepett a Húgom azzal, hogy olyan lehetőséget biztosított, amire még álmomban sem gondoltam. Az Operettben azt a bemutatót nézzük meg, amelyiket csak akarjuk, akár mindet. Imádom a színházat, de az utóbbi időben alig-alig jutottam el, minden másra inkább áldoztam (könyvek, mozi) és születésnapomra is tárgyakat kérek és kapok, mint eseményeket.
Utoljára a Madáchban jártam a barátnőm meghívására – beugróként. A volt egyszer egy csapat című darabot néztük meg. Semmit sem tudtam az előadásról és ez tökéletes is volt, mert ha ismertem volna a tartalmát, lehet, hogy el sem megyek, mert utálok nyilvános helyen bőgni. (Az otthonom magányában is, de ez néha elkerülhetetlen és van, amikor jól is esik – papír zsebkendős filmeket is szigorúan egyedül vagy sötétben, az utolsó percekben ki-kisurranva nézek.)
Az utóbbi három hónapban így láttam: Menyasszonytánc (félig), Mozart, Szépség és a Szörnyeteg, Rómeó és Júlia, Vígözvegy, Marica grófnő, Mágnás Miska, Mária főhadnagy, Elisabeth.
Ez még nem volt elég a szórakozásból, mert egy másik barátnőm a Nemzeti Színházba is invitált, így nem maradt ki az életemből a Macskalápon és a Hermelin sem.
Volt olyan, hogy egy hónapban minden héten voltam színházban és olyan is hogy egy héten kétszer. Azt kell mondanom, hogy ez az év kicsit sűrű volt kulturális szempontból, mivel a Nemzeti Galériában is jártam, a Vaszary kiállítást néztük meg.
Úgymond még az a „szerencse”, hogy nézhető mozifilmekkel nem lettünk elkényeztetve az elmúlt fél évben, mert különben ahhoz, hogy kipihenjem magam szabadságot kellett volna kivennem. Például a BKV-s sztrájk hetében hétfőn színházban voltam, kedden 8-ig túlórázni kellett, szerdán bejátszott egy mozi, csütörtökön végre vásárolni is eljutottam délután, pénteket szerencsére megoldotta a sztrájk és nem mentem dolgozni, viszont a hétvége miatt a konyhában sütiket gyártottam és persze szombat-vasárnap vendégségbe voltunk hivatalosak. Az általam pihenésnek titulált „csak nézek ki a fejemből a tévére, vagy csak újságot lapozgatok, esetlen könyvet olvasok” program vasárnap este 7 órától kezdődött és 10-ig tartott, amikor is beájultam az ágyba. A lelkiállapotomon már csak a hosszú hétvége segít, kiülök a teraszra és remélhetőleg élvezhetem a napfényt és a jó kis semmittevést.