Itthon vagy home?

Az egyik kollégám Ausztráliába készül. Egy év nyelvtanfolyam - mondtam magamban - milyen jó dolog is ez. Igaz egy évig nincs fizetése, de megmarad a munkahelye (szabadságot vesz ki) és még angolul is jól megtanul. Azután elbeszélgettünk. Közel sem biztos, hogy nem marad kint végleg. Ott akkora nagy a szabadság, hogy öt évig tanulóvízummal simán kint élhetsz, és persze dolgozhatsz is. Munka van, a fizetés meg akkora, még ha nem az átlagkeresetet is kapod meg, hogy spórolni is tudsz. Oké, messziről jött ember, de akkor is! Spórolni a fizetésből? Régi szép idők, amikor még nem volt lakáshitel, autó és persze rezsi. /Ahogy ezt leírtam egész gazdagnak éreztem magam, de csak egy pillanatig :)/. „Biztos” jó lehet kint. Belegondolva, ha tíz évvel fiatalabb lennék, én is belevágnék. Talán. Egyáltalán nem! Nem az ismeretlentől való félelem (az is), hanem a mentalitásom tart vissza. Ha már itthon is rühellem a változásokat, az mekkora megrázkódtatást okozna, ha egy idegen környezetbe kellene beplántálnom magam. Nem attól tartanék, hogy idegenekkel kellene megismerkednem – pár hét, hónap akklimatizálódás után ez is megy – hanem az ismerősök hiánya lenne kellemetlen. Itt nem csak emberekre gondolok, mert pár személy már eltűnt az életemből, hanem a táj, az agresszív megnyilvánulások, a folytonos panaszkodás, a mások számára érthetetlen viccek, a napi traccs partik, a nyelv és a gondolkodásmód elmaradása okozna űrt bennem. A családomról nem is beszélve.
Fantasztikus környezetbe utazik a srác, de mi pótolhatja a szeretett dolgokat?